HU EN
Érkezik az Apple első VR szemüvege
2021. 01. 28.

2022-re készül el az Apple virtuális valóság szemüvege az almás ügyekben jól értesült Bloomberg szerint.

Az információk szerint az Apple egy csúcskategóriás, a konkurenseknél jóval drágább eszközzel tervez betörni a piacra. 

Az N301 kódnevű eszköz a beszámoló szerint már a prototípusfejlesztés végső fázisában van jelenleg. Egyelőre csak annyit tudni róla, hogy a szemüvegen olyan kamerák is lesznek, melyek külön kontrollerek nélkül is lehetővé tehetik majd számára a viselő kezének érzékelését és az interakciót számára a virtuális valósággal. Ez részben a valóssal is vegyíthető lesz, egyfajta kiterjesztett valóságot létrehozva. 

Apple VR szemüveg

Az Apple VR-szemüveget állítólag kívülről szövet fogja borítani, és akár szemüvegesek is használhatják majd a speciális folyadékkal töltött és állítható egyedi lencséknek köszönhetően, a szemüveg viselésére nem lesz hely benne. Terv még az is, hogy akkumulátorának köszönhetően teljesen függetlenül tudjon működni a készülék, és használatához ne legyen szükség sem iPhone-ra, se Mac-re.

Apple a virtuális valóságban

Az Applenek valószínűleg komoly tervei vannak a cégnek a virtuális valósággal, amit számos akvizíció jelez. Ezek közül a legnagyobb az volt, amikor 2020 májusában 100 millió dollárért felvásárolta a NextVR-t. Azt a startupot, mely olyannyira kinőtte magát a sportesemények virtuális valóságban való közvetítésében, hogy nem kisebb partnere van, mint az NBA.

Emellett 2013-óta vásárol fel olyan kisebb-nagyobb startupokat a techóriás, melyek a VR, vagy AR területén hozhatnak újítást.

Az Apple VR szemüvegének megjelenése

A forrás szerint az Apple a szerkezetet 2022-ben tervezheti kiadni, melyet egy évre rá egy fejlettebb modell, az N421 kódnév alatt készülő, egy fejlettebb kiterjesztett valóság készülék követ 2023-ban. De nincs kizárva sem a csúszás, sem az, hogy végül elkaszálja majd azt a vállalat a projektet, ahogy az korábban már más termékeivel is előfordult.

Virtuális űrutazás a sztratoszféra perem...
Leállítja a Tilt Brush fejlesztését a Go...
Mindenki megtalálja kedvenc játékát
MEGNÉZEM A JÁTÉKOKAT
Ez is érdekelhet
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja