HU EN
Valószínűleg AR szemüvegen dolgozik a Pokemon Go fejlesztője
2021. 04. 15.

Saját AR szemüvegen dolgozhat a Niantic, a cég vezérigazgatójának Twitter-bejegyzése szerint.

Izgalmas lehetőségeket vetett fel John Hanke, a Niantic vezérigazgatója a napokban megjelent Twitter-posztjában, amelyben egy a cég nevével ellátott szemüveg részlete látszik. A kép ugyan nem mutat túl sokat, de az egyértelmű, hogy nem egy egyszerű szemüvegről van szó, hanem valamilyen AR eszközről.

Ezt erősíti meg a fotóhoz fűzött rövid megjegyzés is, amelyben a cégvezető azt emelte ki, hogy milyen nagy haladást értek el új készülékek létrehozásában. Ezek az információmorzsák arra utalnak, hogy a Pokémon Go játékok fejlesztője valamilyen módon a hardverszegmensben is erősítene. A korábbi beszámolók szerint a Niantic már eddig is működött együtt gyártókkal, azonban most úgy tűnik, saját márkás eszközzel készül piacra lépni. A TechCrunch technológiai portál beszámolója szerint ugyanakkor az is elképzelhető, hogy egy ígéretes startuppal összefogva lepi meg valamivel a piacot.

A Niantic korábban már bejelentette, hogy a Qualcomm-mal, a világ egyik vezető chipgyártójával azon dolgoznak, hogy kialakítsák az XR, a különböző valóságmegjelenítés mint a kiterjesztett, virtuális és kevert hardverplatformjuk referenciadizájnját. A Pokémon Go jellegéből adódóan is logikus lenne, ha valamilyen kiterjesztett valóság készülékkel állna elő a társaság. Nem beszélve arról, hogy a gyártó honlapja is az AR-ben betöltött úttörő szerepüket hangsúlyozza.

Kíváncsian várjuk, hogy vajon meg tudják e ismételni a játék átütő sikerét.

Durván bevásárol AR szemüvegből az ameri...
Virtuális valóság a jövő iskolájában...
Mindenki megtalálja kedvenc játékát
MEGNÉZEM A JÁTÉKOKAT
Ez is érdekelhet
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja