HU EN
Tudtad? 1926-ban készült el az első joystick
2021. 02. 12.

A az első videojátékok megjelenésétől hosszú út vezetett a VR játékokig, az első joystick története azonban még régebbre nyúlik vissza.

Egészen 1926-ig. Ekkor szabadalmaztatta ugyanis Carlos Brown Mirick az első joystickot, melyet az Egyesült Államok Haditengerészetének készített.


A találmányt távirányítású repülőgépek irányítására használták. (A Légierő, mint külön fegyvernem, csak 1947 óta létezik az Egyesült Államokban). Mirick azt írja a szabadalomhoz kapcsolódó dokumentációjában, hogy “az irányítási rendszerem különösen alkalmas pilóta nélküli repülőgépek manőverezésére”.

A nácik csodafegyverét is irányította

Ezekre a pilóta nélküli repülő alkalmatosságokra a második világháborúban a németek is rá voltak pörögve, ők főleg olyan rakéták irányításához használták, mint a V-2 egyik változata. Ez egyébként elég menő cucc volt akkoriban, ugyanis egyes számítások szerint a V-2 volt az első olyan ember alkotta tárgy, ami a világűrben járt.

Annak ellenére, hogy irányítórendszere nem volt túl pontos - maximális hatótávolságában 50%-os eséllyel találta el a célpont 17 kilométeres körzetét - a rakéta fejlesztéseire épített később az USA és a Szovjetunió űrprogramja is, mintegy hadizsákmányként megszerezve a fejlesztő mérnököket.

Joystick a játékokban

Visszakanyarodva a joystickokhoz, azokat 1967-től kezdve kezdték el használni videójátékokban, amikkel kb egyidősek. És persze mi más lett volna ezen játékok többségének célja, mint a rakéták lődözése. Itt ért össze a valóság és a játék.

A 2000-es évek elején az ilyen típusú lövöldözős játékok népszerűsége megcsappant, és az irányításukra szolgáló joystickokat is felváltották fiatalabb unokatestvéreik, a konzolok kontrollerei.

A joystick pedig nyugdíjas korára kb oda tért vissza, ahonnan jött: sok repülőgép legfőbb irányítóeszköze lett belőle. Emellett találhatunk még botkormányt munkagépek, toronydaruk, markolók kezelőszervei között.

A VR technológiára épülő élő, online el...
Egyes tudósok szerint 50% eséllyel virtu...
Mindenki megtalálja kedvenc játékát
MEGNÉZEM A JÁTÉKOKAT
Ez is érdekelhet
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja