HU EN
Megszünteti a Facebook az Oculus Go forgalmazását, felkészül a Rift S
2020. 06. 25.

A Facebook bejelentette, hogy leveszi termékpalettájáról a belépő szintű VR headsetet. Az Oculus Go decembertől nem kap új frissítéseket és új alkalmazások sem lesznek már rá.

Oculus Go

Az Oculus Go 2018-ban jelent meg egy belépő szintű VR headsetként, mely használatához sem telefonra, sem számítógépre nem volt szükség. A dologban pont az volt a jó, hogy olyan nagyjából 100-120 ezer forint környékén egy pöpec kis VR készüléket szerezhetett az ember. A tengerentúlon az induló ár 199$ volt.

VR heasdset PC-vel és anélkül

Az Oculus indulásakor 2,4 millió dollárt a Kickstarteren, majd keltette fel a nagy kék óriás figyelmét is, aki 2014-ben felvásárolta a céget. Már ennek az időszaknak az eredménye az Oculus Rift VR headset, mely asztali géppel összekötve működik, illetve működött, mert valószínűleg a Rift S-nek sem lesz már nagy jövője a termékkínálatban.

Csak egy maradhat, az Oculus Quest

A Facebook mostani bejelentése szerint inkább fejlettebb headsetének,  az Oculus Quest-nek a fejlesztésére koncentrál. Erre új alkalmazásokat és funkciókat ígér a közeljövőben. Cserébe viszont ott fityeg rajta a kétszer akkora árcédula, mint elődjén, ugyanis 399$-ról indul az árazása az USA-ban is. 

Valószínűleg úgy gondolták, hogy a házon belüli jóval olcsóbb versenytárs veti vissza a high-end készülék eladási adatait, és így igyekeznek javítani a számokon. Mindenesetre kérdéseses, hogy a felhasználók kapnak-e akkora plusszt, hogy hajlandóak legyenek kifizetni a magasabb árat.

Persze a két szeköz közel sem ugyanazt kínálta, elsősorban kontrollerek terén nem. A Quest a legjobb VR játékokra van kihegyezve, meglehetősen jó mozgásézékelőkkel, a GO inkább az alap játékokat viszi élvezhetően és a VR filmeknél jön jól, illetve minden olyan VR kalandnál, amihez nem kell a kontrollereket használni.

A Rift S-el szemben pedig megvan az az előnye, hogy PC-vel és önállóan is működik. Ezért tippeljük, hogy szép lassan egyedül marad a Facebook VR palettáján.

 

Virtuális valóságban kel életre Diocleti...
Te is lehetsz Tony Stark - legalábbis a ...
Mindenki megtalálja kedvenc játékát
MEGNÉZEM A JÁTÉKOKAT
Ez is érdekelhet
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja