HU EN
Egy jóval olcsóbb VR headsetet ígér Zuckerberg
2023. 04. 30.

Legalábbis azt mondta, hogy a még az idén megjelenő Meta Quest 3 “sok ember számára elérhető lesz”.

"Majdnem három éve ilyenkor adtuk ki Quest 2-t, ami nagyon nagy előrelépés volt a VR számára, és nagyon izgatott vagyok, hogy megmutathatom a világnak az azóta kidolgozott fejlesztéseket és új technológiát olyan áron, ami sok ember számára elérhető lesz.” - írta egész pontosan.

Mesterséges intelligencia vagy metaverzum? Mindkettő!

Zuckerberg igyekezett azokat a híreszteléseket is cáfolni, amelyek szerint a Meta lassan kifarolna a metaverzum fejlesztéséből. Ehelyett azt írta, hogy évek óta mind a metaverzum, mind a mesterséges intelligencia fejlesztésekre is fókuszáltak és ezt fogják tenni a jövőben is.

Az említett metaverzum egyébként a vártnál talán lassabban, de kezd benépesülni: 2023 márciusában már majdnem 20 millió eladott headsetnél tartott a meta és a Quest 2 tulajdonosok több mint fele naponta legalább egy órát használta is azt.

Úgy tűnik, hogy üzletileg is megérte a dolog, a Meta részvényei is helyrerázódtak az elmúlt pár hónapban, sőt sikerült néhány millió új felhasználót is a Facebook-ra csábítani, melyre hosszú ideje nem volt már példa.

A Határtalan Dalí - VR élmény a kiállítá...
Június 5-én mutatja be az Apple VR szemü...
Mindenki megtalálja kedvenc játékát
MEGNÉZEM A JÁTÉKOKAT
Ez is érdekelhet
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
VR szemüveg újdonságok 2024-ben
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja
Venni vagy nem venni - itt az Apple Vision Pro reklámja