Jól zárja az idei évet a Sony játékkonzolos üzletága, közleménye szerint 2023. december 9-én eladta az 50 milliomodik PlayStation 5 konzolt.
A PlayStation 5 konzol a COVID járvány idején került piacra, kezdetben két különböző változatban (egyik lemezmeghajtóval, a másik anélkül), és gyorsan hiánycikké vált a világjárvány miatti ellátási nehézségek következtében. Aztán másfél év elteltével a vállalat már elegendő mennyiségben tudott gyártani és szállítani belőle, hogy eleget tegyen a fogyasztói keresletnek. Azóta mindkét változatnak megjelent egy átdolgozott, karcsúsított verziója, és már érkeztek megbízható információk a következő őszre várható, erősebb hardverrel felszerelt PlayStation 5 Pro modellről is.
"Az, hogy elértük a PS5 eladásai terén ezt a mérföldkövet, tanúsítja a globális PlayStation-közösség megingathatatlan támogatását és szenvedélyét, amellyel a hihetetlen élményekhez viszonyul, melyeket a PlayStation Studios tehetséges fejlesztőinek és partnereinknek egyaránt köszönhetünk. Hálásak vagyunk az összes PlayStation-játékosunknak, akik eddig csatlakoztak a PS5 felhasználói bázisához, és izgatottan jelentjük, hogy ez az első olyan ünnepi szezonunk a premier óta, amelynek teljes PlayStation 5-ellátmánnyal vágtunk neki. Szóval aki még akar egyet, az kaphat is egyet" – nyilatkozta Jim Ryan, a SIE leköszönő elnöke és vezérigazgatója.
Ezzel az eladási számmal a PS5 túlszárnyalta a SNES-t, a Nintendo népszerű konzolját, amely élete során 49,1 millió darabot adott el. Jelenleg a PS5 még az Xbox One mögött van, amiből körülbelül 58 milliót adtak el a 2013-as debütálása óta. A Nintendo Switch-ből fogyott ennél is több (132,5 millió eladás) és a PS2-ből, amelyből több mint 155 millió darabot értékesítettek. További optimizmusra adhat okot a gyártó részéről, hogy a nagysikerű előd, a PlayStation 4, számai is körülbelül ilyenek voltak három évvel a megjelenése után után és mára már több mint 117 milliót adtak el belőle.